Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Új évaddal nyitott az Újbudai Kulturális Szalon

Újbuda   |   2017, március 23 - 12:36
Nyomtatóbarát változatSend by email

Három sikeres ember, három különböző életúttal és mégis hasonló értékrenddel. Az Újbudai Kulturális Szalon új évadának első rendezvényén az állandó meghívott vendégek, Simicskó István és Hoffmann Tamás mellett Reviczky Gábor színművész foglalt helyet. Kiderül, hogy a vendégek hasonló elvek szerint élik életüket, azaz a család, a múlt, a haza, a sport és a filmek szeretete összeköti őket.

Reviczky Gábor színművészről talán kevesen tudják, hogy ősi nemesi családból származik. Állítása szerint egyik felmenőjének 1273-ban adományoztak nemesi levelet gyermeke elvesztéséért. A Reviczky név számos alkalommal megjelent a történelemben, Albert például az egyetlen magyar származású kancellár volt az Osztrák-Magyar Monarchia idején, de a költő, a házasságon kívül született Reviczky Gyula is rokona a színésznek. Ennek tükrében talán nem is olyan meglepő, hogy Reviczky Gábor a színházak és filmszerepek mellett gyakran formál véleményt a közélettel kapcsolatban. Az aktuálpolitikai kérdéseket már nem posztolja ki közösségi oldalára, mert mint mondja, elég egy-két negatív hozzászólás ahhoz, hogy az kárt okozzon az egészségében, ugyanakkor az olyan társadalomra is negatív hatással lévő ügyekről, mint például a migráció kérdése gyakran kinyilvánítja véleményét. A fanyar humoráról és karcos hangjáról ismert színész nemrég hátat fordított a Nemzeti Színháznak. Egy orvosi viziten derült ki, hogy már kétszer is átesett szívinfarktuson, amelyet lábon hordott ki. Egészsége érdekében végül lassított, aminek eredményként több ideje marad családjára és hobbijára, a horgászatra, valamint a sportra. Munkájával nem állt le teljesen, kisebb darabokat és filmeket ezentúl szívesen vállal.

Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője szintén rajong a sportért. Tavaly tette le ötödik mestervizsgáját a Wing Tsun küzdősportszakágban, de gyermekkora óta rendszeresen mozog, korábban kosárlabdázott, karatézott és kipróbálta a rögbit is. Sport iránti szeretete az általános iskolában kezdődött, igaz akkor még nemcsak a mozgás iránti vágy motiválta, hanem az is, hogy a közösségben betöltött szerepe erősebb legyen. A testnevelés mellett a történelem volt a kedvenc tantárgya; szívesen merült el a nagy hadvezérek életrajzának tanulmányozásában. A honvédelmi miniszter büszke arra, hogy számos nemzeti kincs és hungarikum kötődik a nevéhez: március végétől az Egri Bikavér mellett Kodály Zoltán egyedülálló zenepedagógiai módszere, a magyar pásztor- és vadászkutyafajták, az ősi halászkultúrát őrző tiszai halászlé, sőt a világszerte egyik legismertebb magyar étel, a gulyásleves is hungarikumnak minősül. Simicskó István miniszteri feladatai ellátása mellett kevés szabadidővel rendelkezik, de ha teheti, kikapcsolódásként bekapcsolja a tévét, és mivel Bruce Lee alkotásai gyermekként nagy hatással voltak rá, ma is szívesen mélyül el az akciófilmek, de még inkább a filmvígjátékok világában. Mint mondja, egy nehéz nap után a vidám képsorok tudják kikapcsolni leginkább.

Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is rajong a filmművészetért. Élete első mozis kalandja szülőfalujához, Albertfalvához kötődik, ahol gyermekként a Fantomas című fantasyt látta. Bevallása szerint a film cselekménye annyira felzaklatta, hogy a vetítésről haza kellett őt vinni. Mint mondja, „ez a történet a családi anekdoták közé is bekerült”, amelyen ma a gyermekei is jókat derülnek. Újbuda polgármestere egyébként egész életét Albertfalván töltötte, most is abban a házban él, ahová született. Szívesen emlékszik vissza a Duna-parti fürdőzésekre és a kelenvölgyi szánkózásokra is. Édesapja dolgozta fel Albertfalva történetét, amelyre nagyon büszke. A történelem iránti rajongása is édesapjától ered, ő mesélt neki a magyarok legnagyobb cselekedeteiről és ő vezette be a numizmatika rejtélyes világába is. Igazi apa-fia program volt számukra az Ecseri-piac, ahol a régi korok pénzérméit gyűjtötték. Hoffmann Tamás úgy látja, a numizmatika segít megismerni egy ország történetét, a történelmi legnagyobb alakjainak, címereinek és gondolkodásmódjának változását. Kisfia is részt vesz az érmék gyűjtésében, így ez a hobby generációkon át öröklődik.

Az Újbudai Kulturális Szalon egy rövid szünet után, tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit a B32 Galéria és Kultúrtérben, hogy a szereplők együtt vitassák meg a magyar közélet legfontosabb eseményeit és kérdéseit, azokat az ügyeket, melyek a mindennapjainkra is hatással vannak. A Haidar Norbert önkormányzati képviselő által életre hívott sorozat vendégei olyan történetekkel gazdagították a hallgatóságot, melyek a mindennapokban nem, vagy csak részben kerülhettek felszínre. Az új évad új háziasszonyi teendőit Földi Kovács Andrea látja el, akit televíziós műsorvezetőként már jól ismerhetnek akár az M1 akár az Echo TV képernyőjéről.

K. A.