Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A biztonságos közlekedést nem lehet elég korán kezdeni

Újbuda   |   2017, május 24 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Óvodások hajtottak át biciklivel a mini kereszteződéseken, miközben társaik a piros lámpánál várakoztak - mindezt a a Grosics Gyula Sport és Általános Iskola tornatermében. A Biztonságos Óvoda Kupa valamennyi állomásán a közlekedés szabályait tanulták a gyerekek.

Először tartottak közlekedési versenyt a Biztonságos Óvoda program részeként Újbudán. A mintaprojekt célja, hogy növelje az intézmények nyitottságát a közlekedésbiztonság iránt. A feladatsorozatok támogatják a közlekedésre nevelést, segíti a közlekedési kultúra fejlődését, valamint az élethosszig tartó tanulás szemléletét korai gyermekkortól kezdődően.

A program távlati célja, hogy a verseny országossá váljon. A kupát egy felkészítő feladatsorozat előzte meg, annak tapasztalatai alapján dolgozták ki az első kupa versenysorait.

Hoffmann Tamás polgármester szerint a nagyvárosi élethez tartozik a közlekedés, amivel érdemes mielőbb megismerkedni. Az önkormányzat célként tűzte ki - akár KRESZ-pályák kialakításával -, hogy már az óvodában ismerjék meg a gyermekek a közlekedés szabályait. Ez különösen fontos a tanév elején és végén, amikor a szünidő közeledtével vagy annak végén lankad a figyelem, és a kisgyerekek óvatlanabbak.

Az önkormányzat nem csak pedagógiai módszerekkel igyekszik óvni a gyerekeket és felnőtteket. A nagyobb forgalmú utak mentén egyre több sebességmérő eszközt helyeznek el, az iskolák környékén és a sűrűbben lakott városrészekben fekvőrendőrök lassítják az autósokat.

A Közlekedéstudományi Intézet az idén ötéves Élet Úton Program részeként járult hozzá tornateremben tartott kupához. Az állomások kialakítására nagy hangsúlyt fektettek. Berta Tamás, intézetvezető nem ért egyet azokkal, akik szerint a közlekedésbiztonságot nem szükséges óvodásoknak tanítani. Úgy véli, az alapvető szabályokat és információkat nem lehet elég korán elsajátítani.

Kis Mihály iskolaigazgató szerint szimbolikus jelentése van annak, hogy a kupa helyszínéül a sportoktató intézetet választották. A tanulók életfelfogásukból kifolyólag gyakran biciklivel, rollerrel érkeznek az iskolába, ezért nekik különösen vigyázniuk kell magukra, és jó, ha már óvodásként tisztában vannak a biztonságos közlekedés alapszabályaival.

T. K.