Bemutatkozás

Kedves Szülők! Tisztelt Érdeklődők!

 

Szeretettel köszöntjük Önöket az Albertfalvai Óvoda honlapján. A honlapot azzal a céllal alkottuk meg, hogy minél több információhoz jussanak valamennyi épületünkkel, az óvodásaink életével és a nevelési céljainkkal kapcsolatban.

Bízunk abban, hogy mindenki megtalálja a maga számára fontos és hasznos információt. Nevelési gyakorlatunkat a családokkal való kapcsolattartás jelentősen befolyásolja. Értékrendünkben a családok kiemelt jelentőséggel bírnak. A hatékony együttműködésben, a családi nevelés támogatásában segítjük az óvodás gyermekeket. Ezért is fontos a számunkra, hogy a személyes kapcsolattartáson túl az internetes csatornán keresztül is tájékoztatást nyújtsunk az Önök számára.

Az Albertfalvai Óvoda 2015-ben az Újbudai Ezüstfenyő Óvoda (Székhely Óvoda), a Bükköny Óvoda, illetve telephelyei a Derzsi utcai Óvoda és az Érem utcai Óvoda, valamint az Újbudai Pajkos Óvoda összevonásával jött létre. A nevelőközösség közös döntése értelmében a már bevált, megszokott gyakorlatot, egyéni arculatot, illetve sajátosságokat megtartva és ötvözve hoztunk létre egy közös programot, mely természetes módon nyújt testi- lelki- szellemi fejlődést a gyermekek számára.

Pedagógiai munkánkat a játékosság és humor, a gyermekközpontúság, a komplex gondolkodásmód, illetve az innovatív, kreatív ötletekben gazdag tevékenységek, módszertanok gyakorlati alkalmazása jellemzi. Legfontosabb feladatunknak az érzelmi biztonság és családias légkör megteremtését tartjuk, a gyermekek képességeinek tudatos, tervszerű és játékos fejlesztése, ismereteik rendszerezése és elmélyítése érdekében. Fontosnak tartjuk a tehetségígéretes gyermekek képességeinek kibontakoztatását, valamint az átlagostól eltérő fejlődési ütemű gyermekek fejlesztését is.

Minden feladat ellátási helyünkön biztosítjuk a szakértői bizottság véleménye alapján beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek integrált óvodai nevelését, a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, illetve a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátását. Tanköteles korban, az ortopédiai és logopédiai szűrések diagnózisának megfelelően mozgásszervi prevenciós tornát és logopédiai fejlesztést biztosítunk a rászoruló gyermekek számára.

Az Alapító Okiratunk alapján a székhely épületünkben alaptevékenységként valósítjuk meg a légúti megbetegedéssel küzdő gyermekek preventív gondozását (2 kis létszámú csoportban), a Bükköny-, Érem- és Derzsi- utcai telephelyünkön az enyhe értelmi fogyatékos, autizmus spektrumzavarral és további pszichés fejlődési zavarral küzdő gyerekek integrált nevelését, valamint a Pajkos Óvoda telephelyünkön a beszédfogyatékos és egyéb pszichés zavarral küzdő gyermekek képességeinek fejlesztését.

A sajátos nevelési igényű gyermekek integráló nevelésének hatékonysága érdekében az óvodapedagógusok szorosan együttműködnek a fejlesztő szakemberekkel, valamint a szakszolgálat munkatársaival. Az inkluzív pedagógia módszereit alkalmazva a befogadás, az elfogadás, egymásra figyelés, a kölcsönös megértés, tisztelet és türelem mind fontos értékei mindennapjainknak és ezek elsajátítására, valamint gyakorlati alkalmazására neveljük óvodánk gyermekeit.

A gyermekek egészséges és harmonikus fejlődése érdekében elengedhetetlen fontosságú az őket körülvevő felnőttek, a szülők, óvodapedagógusok, dajkák, pedagógiai asszisztensek és fejlesztő szakemberek együttműködése és támogató hozzáállása. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk bevonni a szülőket gyermekeik óvodai életébe, ezzel is elősegítve a kölcsönös bizalmon alapuló nevelőpartneri kapcsolat kialakítását és folyamatos fejlesztését.

Ennek megfelelően arra kérem és bíztatom Önöket, hogy legyenek aktív részesei gyermekük óvodás életének, tapasztalják meg az együttjátszás felejthetetlen élményét és térjenek vissza a mesék világába, mely a rohanó világ hétköznapjaiban mindannyiunk számára feltöltődést kínálhat.

Skerlec Szabolcs

óvodaigazgató

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA